Főoldal  >>  Versek
 

HALÁL

 

Mit lát az elmenő

amikor a végtelenbe kilép?

 

Két hete nézte a falat,

a sarok szürke homályát,

én meg két hete néztem őt.

 

Hívta a halált

s bármennyire is próbálták űzni mellőle,

ott rezgett szája szélén már.

Tudta, tudták és tudtuk:

minden hiába, mindenért kár.

 

Hörgött egész éjjel,

mint fazék a tűzön,

melyből fogy a víz, ahogy száll a gőz.

 

Vártam s gondoltam, meglesem,

hogyan néz ki az Ősi Nagy Titok,

a negybetűs félelem;

vártam, gondoltam meglesem, mit csinál,

mikor munkába kezd a vég;

az utolsó sóhajjal mi lesz,

és milyen, amikor felszáll?

 

A hörgés halkult, majd elmaradt,

finoman járt ki-be a lehelet.

Néztem a falat én is, meg a homályos sarkat,

s csak később vettem észre,

hogy - teljesen csönd lett.

 

A fal fehér maradt,

a sarok is, mint volt:

szürke és sötét.

 

Semmit se láttam, semmi föl nem tűnt.

 

Künn az ágon

még csak egy piciny

levél se rezdült.

 

Királyhelmec, 2004 március



1853 olvasás

Legolvasottabbak...

Cím

Olvasás

BORÍTÓ
125114

A HOMOKÓRA MONOLÓGJA
75220

AZ ÁLLATOK...
2543

ILDINEK IGORNAK
2481

A MÁSIK PART
2379

CSARODA
2211

KÍVÁNOM
1882

HALÁL
1853

KEZEIMMEL
1818

ITT VAGYOK MEGINT
1653