CSARODA

... te árvízverte Szentség!

Hat-hétszázlelkes ékszer

a füvek szelídségébe lapúlva.

Szégyenlem, mikor

véled együttérezni

bátorságot veszek.

Mert mondom bár,

de tán mégsem igaz,

még akkor sem,

ha öngyilkosként,

őrülten-holtan

megújuló lábaid elé

vetném magamat...

Kimegyek éjjel,

és nézem szép templomodat,

melyben,

én látom, ott lakik még

a régi Isten,

aki mosolyogni tud,

és olyat álmodok rólad,

amiért

érzem-hiszem:

érdemes od`adni magamat.

Csaroda 2003. 10. 04.

Legolvasottabbak...