Főoldal  >>  Versek
 

CSARODA

 

... te árvízverte Szentség!

Hat-hétszázlelkes ékszer

a füvek szelídségébe lapúlva.

Szégyenlem, mikor

véled együttérezni

bátorságot veszek.

Mert mondom bár,

de tán mégsem igaz,

még akkor sem,

ha öngyilkosként,

őrülten-holtan

megújuló lábaid elé

vetném magamat...

 

Kimegyek éjjel,

és nézem szép templomodat,

melyben,

én látom, ott lakik még

a régi Isten,

aki mosolyogni tud,

és olyat álmodok rólad,

amiért

érzem-hiszem:

érdemes od`adni magamat.

 

Csaroda 2003. 10. 04.



1966 olvasás

Legolvasottabbak...

Cím

Olvasás

BORÍTÓ
117590

A HOMOKÓRA MONOLÓGJA
74730

AZ ÁLLATOK...
2261

ILDINEK IGORNAK
2190

A MÁSIK PART
2075

CSARODA
1966

KÍVÁNOM
1652

HALÁL
1600

KEZEIMMEL
1572

ITT VAGYOK MEGINT
1430