CSARODA
... te árvízverte Szentség!
Hat-hétszázlelkes ékszer
a füvek szelídségébe lapúlva.
Szégyenlem, mikor
véled együttérezni
bátorságot veszek.
Mert mondom bár,
de tán mégsem igaz,
még akkor sem,
ha öngyilkosként,
őrülten-holtan
megújuló lábaid elé
vetném magamat...
Kimegyek éjjel,
és nézem szép templomodat,
melyben,
én látom, ott lakik még
a régi Isten,
aki mosolyogni tud,
és olyat álmodok rólad,
amiért
érzem-hiszem:
érdemes od`adni magamat.
Csaroda 2003. 10. 04.
2212 olvasás
Legolvasottabbak...
Cím |
Olvasás |
BORÍTÓ | 125115 |
A HOMOKÓRA MONOLÓGJA | 75221 |
AZ ÁLLATOK... | 2545 |
ILDINEK IGORNAK | 2482 |
A MÁSIK PART | 2379 |
CSARODA | 2212 |
KÍVÁNOM | 1882 |
HALÁL | 1853 |
KEZEIMMEL | 1819 |
ITT VAGYOK MEGINT | 1654 |