KEZEIMMEL

Ezekkel a kezekkel

az élet után nyúlva

markoltam egykor

emlőjét anyámnak,

s mikor tikkadt nyári délután

terhemmel

a kiskocsit maga után húzta,

ezekkel - még akkor kicsiny

összecsókolt, drága kezekkel

intettem az eltűnő falunak.

Ezekkel a kezekkel

fogtam papírt, ceruzát.

Az első ákom-bákom

fájdalommá nőtt azóta,

s mikor futok a lap-mezőn,

fölöttem megáll a Nap delelőn,

s számolom, számolom,

hány szál virág a bokréta...

Ezekkel a kezekkel

emeltem tőrt magamra...

Ha már erőmből másra nem jutott.

Szidom is azóta s vicsorgok,

ha nem érhetem el

e tehetetlen kezekkel

a messzeséget, honnan

sok csillag rám ragyog.

Ezekkel a kezekkel

a szépet keresve

nyúltam oda, hol a

világ szemében minden csak piszok...

Tovaillant, messze jár...

mégis szívem sajog,

ha ezekkel a kezekkel

két ártatlan fejet

megsimogatok.

De!

ezeket a kezeket

emelem az égre,

híjva a Semmit fáján,

mert már az is elveszett...

És mosom fejem, lábam:

kezemet kezemmel...

Ezekkel a kezekkel

egész életemet.

Kezek.

Száraz, sovány, erőtlen,

eres kezek!

Kiért vívjuk e harcot:

ti énvelem

s én tiveletek?

Ám, csak gyertek kezek!

Keresni gazban, piszokban,

hogy legyen mit utána lemosni.

Minden kéz sorsa ez,

s ez az igazi.

S ha majd velünk perel, emelkedjetek fel

az egész világnak mutatni:

Tisztán imádkozni

- csak bűn után lehet.

Legolvasottabbak...